Albánia 9. nap

Eljött az utazás vége, elindultunk Skhodra-ból az utolsó szálláshelyre Belgrádba. Albánia egyik legszebb vidékén autóztunk a macedón határ felé.

Gyönyörű hegyek, izgalmas, véget nem érő kanyargós utak, mi kell más a mi kis társaságunknak, akiknek az ereiben kivétel nélkül versenyzői vér csörgedez. Az útnak egyszer csak vége lett (szó szerint) és már ott is voltunk az albán-macedón határon.

A lassúnak mondható kiléptetést visszakívántuk a macedón belépésnél, ugyanis az utolsó 3 autónál lefagyott a rendszer, a hiba elháritását akár 24 órára tippelték. Beletörődve sorsunkba vártunk a fegyveres, domoldalról távcsővel figyelő határőrök vigyázó felügyelete alatt. Már az utolsó hazai rágcsálnivalót is odaadtuk a határon kuncsorgó kutyusnak, amikor megindult a beléptetés. Az előörs egy határhoz közeli étteremben várt bennünket, ahol az utóvéd háborús ereklyékre éhes tagjai  találtak a teraszon jó pár 9 mm- es hüvelyt (ha már az atom tengeralattjárót nem találtuk meg). Lehet, hogy lakodalom volt, tudjátok, mint a Macskajaj- ban! Gyors kávé és már nyomtuk is a gázpedált. A környezet tanulmányozása a bal egyben ülőkre maradt, mert bár az út egyenesebb, laposabb lett, a sofőrök lelkesedése (milyen meglepő) nem hagyott alább. Határátkelő megint, aztán később megérkeztünk Belgrádba, az utolsó szállásra. A recepciós hölgyek “kissé” felturbózott szájára és keblére tekintettel gyors felismerés következett, mi szerint egy kupleráj kellős közepébe csöppentünk.

Kis idő elteltével megnyugodtak a kedélyek, pizza gyorskaja, némi alkohol, jó zene és már élvezhettük is a bátrabbak táncos fellépését. Éjjel sem kopogtatott a pirosra festett falú, szivecskékkel dekorált szoba ajtaján bőrszerkós, korbácsos nő vagy férfi az ajtónkon, békésen telt az éjszaka.

Szalai Krisztina és Nagy Miklós

Leave A Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.